https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Vjacseszlav Ivanov: Gli spiriti del viso

    A szemnek lelke van. Nem fon be minden
    Virágot koszorúba, ám melyet
    Letépett, emlékezetével egy
    Fonatba fonja. S így ítél: Igen, Nem.

    Bár eltorzult, megtört a fény a szemben,
    Illat-lapokból kristályt épített.
    Néz: hallgatásával üzen neked.
    De álma távol tágasabb teret lel.

    Mint hegy köde, mely lelkedre borul.
    A látszat álmában megigazul.
    És hárfáival azt hirdeti nékem,

    Hogy boldog fényben, harmatban a rét,
    Hogy elválások összhangja az ég,
    Hogy a világ a tűrő isten képe.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Pierre de Ronsard: Csók

    Mikor fölnyíló ajkaidnak
    virágos ösvényein át
    felém leheli a rózsaillat:
    ajkaim a csók mámorát
    szomjazva mélyen elpirulnak
    és elborítanak a vágy
    gyönyörével, ha rádborulnak.
    Mert a csók nedvei lehullnak
    a szívbe, s elcsendesítik
    a szemed lángjától kigyulladt
    szerelmi máglya tüzeit.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Vádlón ne kutass a szívemben

    Vádlón ne kutass a szívemben,
    megvetlek örökre, ma lásd,
    de imádom a fényt a szemedben
    s a ravasz hitetést, a csalást.

    Holtként kiterülve lefekszel,
    s kérdőn hajolok föléd:
    a róka halált így színlel
    s ragadoz hollócsemetét.

    De ki bánja? Ölelj: sose félek.
    Hamis úgyis e vad lobogás.
    Lelkem viharedzett lélek,
    sokat érte goromba csalás.

    Nem téged imádlak, drága,
    csak árny vagy, echo-zene:
    arcodban a más arc álma,
    akinek csoda-kék a szeme.

    Az a másik tán sose jámbor,
    s látszatra – ki tudja? – hideg,
    de a léptei fénysugarától
    lelkem zuhatagja remeg.

    Ilyet árnyba, tudom, sose vonhatsz,
    s elmégy, ha akarsz, ha nem.
    Te még befelé se mondasz
    hazugságot szelíden.

    Megvetlek téged örökre,
    de végül is ezt rebegem:
    ha a menny s a pokol nem lenne,
    kitalálnánk, hogy legyen.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Andrej Belij: A száműzött

    M. I. Szizovnak

    Elhagytam városom örökre,
    Dübörgéstől, zajoktól rettegek.
    Még messziről, rengőn-röhögve,
    Csúfolnak gúnyolódók engemet.

    Ottan az öröklétről szóltam –
    És kövekkel dobáltatok ti meg.
    Múló rohamban rángva nyomban
    Kinevettétek szenvedésemet.

    Elhagylak, száműzötten mától, –
    Szabadságomat nem köthetitek.
    Futok – meggörbült, sápadt vándor –
    Aranyló búzatáblák, köztetek.

    Zsombékokon, rozsföldre érve,
    Futok a síkon át, a téres réteken.
    A kék búzavirág elébe
    A földre hajtom őszülő fejem.

    Gyöngéd virág, te érints engem,
    Hullasd rám, hullasd kristályharmatod!
    Megnyugszik lázban égő lelkem,
    Gyötrelmek-ülte lelkem is amott.

    Az alkony szégyenkezve gyújtja
    Gyöngyház-szivárvány, rózsás sávjait.
    S a lomha szellő fújja-fújja
    Hajam ezüstlő-őszes szálait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edmond Eugène Alexis Rostand: Széllel-béleltek

    Mi vagyunk a szelíd fiúk,
    kik a légynek sem ártunk,
    szerények, csöppet sem hiúk,
    mindég egy rímre vártunk.
    A versek csillogó hada,
    egy megpendülő ballada,
    egy puha, kedves ábránd,
    egy gondolat tovább ránt.
    Nekünk a józanság a rút,
    s a bölcs nem a barátunk,
    de mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Hagyjátok rá, hogy mit szeret,
    az árva rímelőre,
    az álma rózsálló keret,
    onnan tekint előre!
    Poétás szívvel őgyeleg,
    a méla, tévedő gyerek,
    s mindazt, mi nem művészi,
    szabódva-félve nézi.
    Számunkra nincs egyéb kiút,
    csak az, ha verset gyártunk…
    Mert mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Nem tudjuk, hányadán vagyunk,
    de sohasem alélunk.
    Forrong-zsibong hívő agyunk,
    s az álom az a célunk.
    Keressük a halk kerteket,
    mert durván visszavertetek,
    a gőgre dölyf a válasz…
    S harcba nem száll az,
    aki kegyes, szeretni tud,
    az fogja a mi pártunk!
    Hisz mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jules Supervielle: Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem

    Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
    mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
    szemem láttára lesz belőled zene, dallam,
    s már lát a fülem is, éppúgy, mint a szemem.

    Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
    szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
    hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
    mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Blok: Hasonmás

    Egyszer, vak október ködében,
    Ballagtam, dúdolgatva én.
    (Ó, fizetetlen csókok éje
    Nem pénzen vett leány ölén!)
    S ím – még sűrűbb ködökbe érve,
    Rég elfeledt dal szállt felém.

    S feltámadt ifjuságom álma,
    S te, mintha élnél, mintha még…
    S elragadott az álmok álma,
    Eltűnt a szél, vihar, sötét…
    (Így ébred a kamaszkor álma.
    De, mondd, ó, visszatérsz-e még?)

    Váratlan – éjszaka ködéből
    Elémbe imbolyogva lép
    Egy vénülő ifjú (de rémlő:
    Nem volt-e álombéli kép?),
    Kilép az éjszaka ködéből,
    És egyenest elémbe lép

    S így suttog: „Unok lődörögni,
    Szippantani ködök dohát,
    Más-más tükrökben tükröződni,
    S csókolni mások asszonyát…”
    S furcsának tetszett nékem ő is,
    Összeakadtunk újra hát…

    Majd – pimaszul elvigyorodva –
    Mellőlem eltűnt hirtelen…
    Oly ismerős-bús ez az orca,
    Valahol láttam már, igen…
    Talán a tükörüvegen
    Magammal találkoztam volna?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Blok: Füstgomolyok szállnak

    Füstgomolyok szállnak a tág,
    világos égre.
    Idehallik lármás libák
    beszéde.

    Szabad szívem nem üli bú.
    Mereng a messze:
    valami zengés, iszonyú,
    száll tünedezve.

    Piszkos tollal kereng az ősz.
    Hallani: egyre
    csattog a fejsze, dőlnek ős
    szálfák recsegve.

    (Lator László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Versek Blokhoz

    Elmész a messzi napnyugatra,
    az esti fényt meglátod ott,
    elmész a messzi napnyugatra,
    hófúvás törli el nyomod.
    Házam előtt, hó-némaságot
    átszelve, visz tovább utad,
    igaz szívű, Istentől áldott,
    ki lelkem fényessége vagy.

    Nem irigylem, hogy a te lelked
    rendíthetetlen célt követ.
    Én csókoktól sápadt kezednek
    húsába nem verek szöget.
    És neveden se szólogatlak,
    és nem nyújtom feléd kezem.
    Viaszos, szent orcád előtt csak
    távolról hajtom meg fejem.

    S a lassú hóhullásban állva,
    letérdelek a szűz havon,
    és a te szent neved kiáltva,
    az est havát megcsókolom
    ott, hol utad – hó-némaságot
    átszelve – vitt fenségesen;
    fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
    uralkodj árva lelkemen!

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Neved

    Neved – madárfiók tenyeremben.
    Neved – mint jégcsap, üdíti nyelvem.
    Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
    Neved – öt betű…
    Szép labda, égbe szökellő.
    Ezüstszivü csengő.
    Csendes tóba vetett
    kavics visszhangja neved.
    Döndül tompa zenével,
    mint éji lódobogás, úgy enyész el.
    Verdes, mint a magány
    homlokhoz szorított fegyver ravaszán.
    Neved – tudod, mi nekem?
    Neved – csók lehunyt szememen.
    Dermedt századok fagya enged
    hóra-hullt csókjára nevednek.
    Kékcsobogású, hűs italom
    neved, álom, mély nyugalom.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig