Kategória: Világlíra

  • Edvard Kocbek: Szivárvány

    Azt hittem: holdfény,
    de mikor megmozdultam,
    tudtam – a csönd.

    Azt hittem: csönd,
    de mikor kinyílt a szemem,
    tudtam – a sötétség.

    Azt hittem: sötétség,
    de mikor megsimogattam,
    tudtam – a gyöngédség.

    Azt hittem: gyöngédség,
    de mikor meglelte a szám,
    tudtam – a fájdalom.

    Fordította Csordás Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Frajlich: Eurüdiké megtalált levele

    Hát mégis megvagy
    a láb belesüpped
    a magra kész nedves talajba
    gyengéd vagy és jó
    nem vártalak
    ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
    amit szeretetlen emelsz imára
    de itt vagy mégis
    arcom belefürösztöm
    a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
    fénnyel öntöd el homályos testemet
    az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
    lélegzeteddel számolod a forró időt
    a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
    de megvagy mégis
    hisz megtaláltalak ebben a hidak
    karjaitól leláncolt városban
    ne tarts fájdalomtól
    amit belém vetettél
    maradjon csak néma a völgy
    s a lombtalan, a mozdulatlan fák
    a titkos fészkek, melyekben nincs madár
    se fájdalom
    ne félj
    valamit hozok
    amitől felzengenek majd
    mind a tél dérlepte húrjai

    Fordította Gömöri György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Noel Gordon Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szüntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Fordította: Devecseri Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gleb Gorbovszkij: Hátha

    Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
    Fenyők suhognak, örökkévalók.
    Mezítlábas macskák lépnek osonva,
    és mint máskor,
    akasztott lámpa lóg
    a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
    Bordáim kosara csenddel telik.
    Elszállnak a madarak
    nagy csapatban,
    valami messzi fényjel int nekik.
    Pár ittmaradt veréb
    meg két varjú bolondoz,
    s szívemben
    ez az égető tavasz.
    Mind sűrűbben
    járok ki a vonathoz:
    álmaimból
    hátha elém szaladsz.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Zene

    Benne valami bűvös láng lobog,
    egybefonódnak távoli vidékek.
    Egyedül vele társaloghatok,
    amikor mások közel lépni félnek.
    Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
    mikor elhagynak sorra a barátok,
    mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
    mintha megszólalnának a virágok.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Ki vagyok?

    Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
    szemem kékjét homály itta fel.
    Mellékesen élek itt a földön,
    épp csak úgy… együtt a többivel.

    Megszokásból csókollak, csak éppen
    mert csókoltam mást is eleget,
    s mintha gyufát lobbantok sötétben,
    szép szavakat úgy mondok neked.
    “Mindörökké”, “kedvesem”, “csak téged”…
    De a lelkem dermedt és üres.
    Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
    igaz szót szívedben ne keress.

    Tüzemet már semmi fel nem szítja,
    vágyak nélkül élek, csendesen.
    Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
    születtél sokaknak és nekem.
    Magamnak mindig társat kerestem,
    s tűrtem komor fogság nyűgeit.
    Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
    nem illetlek rossz szóval, ne hidd.
    Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
    szemem kékjét homály itta fel…
    Szerettelek téged is a földön,
    épp csak úgy… együtt a többivel.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Yüan Hung-tao: A Hua-hegy csúcsán — Útitársamnak: a taoista Shúnak

    Bejártad az őszi fellegek hátát,
    bordó mohán taposott a lábad.
    Fenyők után kutattál
    a Nagy Szellem tenyerén.
    Chang K’ai ködöt varázsolt,
    mely a völgyből szállt fel, ahol lakott.
    Tung-fang Shuo egy előző életében
    a vihart igazgatta.
    Te is mestere vagy a taoista varázslásnak,
    és ráadásul még szellemes is –
    csaknem mint egy Halhatatlan!
    A Lótusz-csúcs: 40 000 lábnyi meredély –
    csak a bolondok kapaszkodnak fel ily messzire.

    (Fordította Máthé Veronika)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVI. szonett

    Szerelmem lordja, kihez érdemed
    Jobbágyként köti hódolatomat,
    Hozzád küldöm írott hírnökömet;
    Hódol csak, és nem szellemet mutat.
    Oly nagy hódolat, s ha ily kicsi szellem,
    Nyújtja, pőrén hat, nincs szavam elég rá;
    De így is hiszek ötletes kegyedben,
    Hogy az lelkedből takarót terít rá,
    Míg valamely csillag, sorsom vezére,
    Kedvező jegyben rám nem mosolyog
    S talárt nem vet szerelmem rongy-mezére,
    Hogy lásd: figyelmedre méltó vagyok.

    Akkor majd büszkélkedem, hogy szeretlek;
    Addig ne vizsgálj, fejem födje rejtek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves: Mi a szerelem?

    Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
    Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,
    Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

    Talán a lét legelső vad csatája,
    Elérni önmagunk szélső határát,
    S néhány óránk csodás mindentudása?

    Vagy mi még? Eredendő látomás,
    Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,
    S a haláltól vár gyors feloldozást?

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig