https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Hans Lodeizen: Figyelj: Mikor még vele…

    figyelj:

    mikor még vele
    éltem és a világot együtt
    alkottuk, összeszőve, felfejtve
    mikor még nálam volt a szeme
    és hófehér keze
    akkor megáldottam a havat
    és az esőben nevettem.

    mikor a délutánokat szobájában
    töltöttem és a testében
    járkáltam vagy leültem, könyvet
    olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
    fülében az utat és behajóztam szemének
    folyóján mikor kezével
    játszottam és átsuhantam az ajkán
    olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
    nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,
    de,

    az ősz beköszöntével ő elment
    most én sem vagyok már mert vele mentem
    kezének kezet adtam
    szemében ottmaradtam
    fülében elakadtam
    testében eltévedtem
    testében megfulladtam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adrian Plass: Krédó

    Szavakkal krédóm el nem mondhatom.

    Hogyan írhatnám le félelmeim,
    örömem, bánatom,
    ámulatom, haragom, bizonyosságom
    és hitetlenségem?

    Hogy sűrítsem mondatokba
    álmatlan éjszakáim?
    Ki legyen az alany,
    és ki a tárgy?

    Ha távol marad egy Barát,
    majd ismét felbukkan váratlanul
    – megkésett pirkadat,
    felhők közül vakító napsugár?

    Miért talállak ott a titkos, néma helyeken,
    hová örök szavad elől rejtőzöm?

    Gyűlöllek, imádlak, akarlak és várlak,
    s néha azt kívánom,
    bárcsak elhagynál!

    Mégis, tudom, réges-régen
    tündérmesét fűztél nekem egy napról,
    mikor éles kardod előhúzod,
    s leszabdalod a rám forrt vastag páncélt.

    Életet csókolsz belém, akár a mesebeli herceg,
    és egy csipkerózsika életre kel.

    Amikor megébredek,
    szívembe nézve mindent megértek,
    ott megszűnik némaságom és
    krédóm végre szavakkal is elmondhatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Algernon Charles Swinburne: BALLADA ÁLOMHONRÓL

    Elrejtem a szívem rózsasziromban
    Távol a naptól, kert közepén
    Hó puha ágyban, lágy nyugalomban
    Rózsa alá rejtem szívem én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

    Hajnaltájban felriadni

    édes, fullasztó örömre
    és a kajüt ablakából
    elnézni zöld vizet,
    vagy fedélzeten, viharban,
    puha prémbe burkolódzva,
    motor dohogása mellett
    nem gondolni semmire.

    Mégis, találkozást sejtve
    azzal, ki csillagom lett,
    sós szelektől, gyöngyös víztől
    ifjulni szemlátomást.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Mert minden lény a Földön

    Mert minden lény a földön
    Valamit ád,
    Lángot, zenét örökkön,
    Vagy illatát;

    Mert minden földi lélek
    Vággyal tele
    Rózsát ad kedvesének,
    S tövist vele;

    Ád április a tölgynek
    Lágy susogást,
    Az éj a meggyötörtnek
    Elnyugovást;

    Mert gallynak levegőég
    Ád madarat;
    Mert lombra szórja gyöngyét
    A pirkadat;

    Mert ha a felkavart hab
    Lecsöndesül,
    Friss csókot ád a partnak
    Köszönetül;

    Azért reád hajolván
    Én angyalom,
    Mi bennem legkülönb tán
    Neked adom.

    Vedd hát eszméim árját,
    Fájó özön,
    Mely harmatként szitál rád,
    Hisz csupa könny!

    Vedd vágyam, a kivánság
    Már elborít,
    Vedd minden percem árnyát
    És lángjait!

    Vedd mámorom, te drága,
    Szeplőtelen,
    Dalom cirógatása
    Tiéd legyen!

    Vedd elmém, mely vitorla
    Nélkül lebeg,
    És más csillag nem óvja,
    Csak két szemed!

    Múzsám, kit álmodozva
    Ringat a nap,
    S ki sír, mert bánatodra
    Sírva fakad!

    És vedd hát, égi kincsem,
    Vedd a szivem,
    Már benne semmi sincsen,
    Csak szerelem!

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

    Ha magányos fa leszek,
    árnyékomba hívlak,
    te csak fekszel a gyepen,
    a lombom elringat.

    Ha magányos hold leszek,
    örökre az égen,
    benézek ablakodon
    minden áldott éjjel.

    Ha forrássá változom,
    néked dudorászok,
    eloltom, ha rámhajolsz,
    a te szomjúságod.

    Többet nem is mondhatok,
    ma nagyon szeretlek,
    hogy holnap mit mondok majd,
    azt holnap kérdezd meg.

    /Kányádi Sándor fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arszenyij Tarkovszkij: Az ősz utolsó napja

    Az ősz utolsó napjai peregtek,
    S én alkonyán
    Epénél keserűbb,
    Szomorusággal terhes életemnek
    Jutottam
    Egy névtelen, levéltelen vadonba,
    A tejfehér köd
    Mozdíthatatlan,
    Hatalmas búrája alá,
    Hol a megőszült
    Ágakról könnycseppek potyogtak,
    Oly tiszták,
    Amilyeneket csak a fák hullatnak a
    Minden színt megfakító tél előtt.
    S ekkor csodásan
    Az alkonyati rőt
    Felhők mögül elővillant a kék,
    Mint júniusban, és az eljövendő
    Napok fényében tündökölt a múltam,
    S felsírt az erdő, várva az azúrban
    Kavargó, boldog viharok jövetelét,
    Melyekkel termő áldást küld az ég,
    S rázendített a cinkék kórusa,
    Akár egy földtől mennyekig futó
    Klaviatúra billentyűsora.

    (Fordította: Baka István)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: MINT A CIGÁNYHEGEDŰ

    Mint a cigányhegedű, sir az orkán.
    Kékszemü lány gonoszul mosolyog rám.
    Szép szeme jég, ha égszinü kék is,
    oly sok a vágyam, s oly kicsi mégis!

    Jaj, idegen vagy, távoli!
    Téged üdvözöl – engem elhagy az élet.
    Szép nap alatt jársz, én komor éjben,
    mélyhavu éjszaka förgetegében.

    Jó nekem így! Hegedűm jeges orkán.
    Hűs mosolyod zuhogó havat ont rám.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: MICSODA ÉJ

    Micsoda éj! Nem alhatom.
    Teliholdkor szökik az álom.
    Még őrzöm és kuporgatom
    maradék kincsem: ifjuságom.

    Játék ez, dehogy szerelem!
    Kihűlt éveim útitársa,
    engedd most, hogy szegény fejem
    belemerítsem holdsugárba;

    mutasson kínzott arcomon
    irgalmatlan, kemény redőket.
    Nem ábrándít ki, jól tudom:
    sosem szerettél, én se téged.

    Szeretni csak egyszer lehet,
    s nekem idegen vagy te régen.
    Hársak hiába intenek
    térdig hóban, talpig fehérben.

    Hiszen tudod, s én is tudom:
    a kékes téli holdsugárban
    nem virág porzik águkon –
    halottan állnak, zúzmarásan.

    Dobáltad kincseid te is
    másoknak, s én is mást szerettem.
    Játsszuk tovább – mindegy ugyis –
    az olcsó szenvedélyt mi ketten.

    Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
    hamis tüzedtől hadd remegjek.
    Kék májusról hadd álmodom,
    s arról, akit sosem felejtek.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig