Ahogy a jobb a bal kezet leli –
lelked a lelkemhez oly közeli.
Összesimultunk, áldott-melegen,
ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.
(fordította: Baka István)
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Világlíra
-
Marina Cvetajeva: Ahogy a jobb a bal kezet
-
Percy Bysshe Shelley: Dal
A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.Radnóti Miklós fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
-
Fjodor Tyutcsev: Szilencium!
Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzéseid, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és – ne beszélj!Szív hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s – ne beszélj!Tanulj magadban élni! Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat –
de külső zajra elriad
s megvakul, ha nap fénye kél:
figyelj dalára s – ne beszélj!/Szabó Lőrinc fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
-
Heinrich Heine: Belzacár
Az éjfél száll sasszárnyakon,
pihen és hallgat Babilon.
De hangos a királyi vár,
lakomát ad most a király.Száz fáklya, zaj, zenebona,
mulat a király udvara.
Ül körben a ragyogó szolgahad,
csillognak a bortól a poharak.Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
mert szereti hallani ezt a király.
A király arca kipirul,
a bortól hetyke lángra gyúl.S a láng vakon lobog bele,
az eget gyalázza bűnös dühe.
Hetvenkedik és dühe magasra csap,
vele üvölt a szolgahad.A király büszkén rivall – siet
a szolga, hozza a kincseket.
S szikrázik arannyal a lakoma:
kifosztva Jehova temploma.A király szentségtörő keze
szent kelyhet emel színig tele.
Fenékig üríti a poharát,
s habot vet a szája, míg így kiált:Csak nevetek rajtad, Jehova –
én Belzacár, Babilon ura!Az iszonyú szó alig hangzik el,
rá titkos döbbenet felel.
Csak elhal a hahota hirtelen,
halotti csöndes a terem.De nézd csak, nézd, ó borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.
És ír a fehér falon, ír a kéz,
ír lángbetűt, aztán semmibe vész.A király belebámul a semmibe,
megroggyan a térde, fehér a színe.
Nem elég ide mágikus hatalom,
megfejteni lángírást a falon.De Belzacárt udvari cselédhada
megölte még az éjszaka…Forrás: Lélektől lélekig
-
Paul Éluard: Bizonyosság
Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
Ha téged hallak bizonyos az értelemHa mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elémHa átölellek csak magamat folytatom
Hogyha mi élünk minden csak örömöt adHa elhagylak egymást idézzük azzal is
S elválásunkkor is találkozunk.Forrás: Lélektől lélekig
-
William Wordsworth: Tünemény
Mikor először tünt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.Azóta híven nézem őt
s lesem élete ütemét.
Lelket lélekző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.Valódi asszony, jó, s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali…Forrás: FB
-
Johann Wolfgang Goethe: A Tündérkirály, Johann Wolfgang Goethe A Villikirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.“Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
„Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng …”
“Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”“Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.”„Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat…”
“Fiacskám, csendbe maradj, – ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.”“Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.”„Hát nem látod … ott – nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám.”
“Fiam, fiam, én jól látom: amott
a redves fűzfák törzse ragyog.”“Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”
„Édesapám, ne hagyj … ne – megállj:
megragad – elvisz a Tündérkirály …”Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott./Képes Géza fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
Johann Wolfgang Goethe
A Villikirály
Ki nyargal a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.- Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt?
- Apám, nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
-A köd gomolyog, csak a köd fiam!
“Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad.”- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a villikirály? - Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj:
a száraz avart zizzenti a szél.
“Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben a táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak.”- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a villi-királykisasszonyok! - Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.
“Szeretlek, a szépséged ingerel;
eljössz, vagy erővel viszlek el.”- Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt el a villikirály!
Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.Vas István
-
Rainer Maria Rilke: Őszi nap
Elég, Uram. Olyan nagy volt nyarad.
A napórákon árnyadat terítsd el,
engedd rohanni orkánjaidat.Érleld be még fanyar gyümölcseid,
két délies napot még adj fölébük,
nehéz borrá hadd forrjon sűrü mézük,
beteljesítve őszöd ízeit.Kinek nincs fészke, nem rak soha már.
Ki társtalan, soká marad magára,
virraszt, olvas, levelet ír, hiába;
sötét fasorban űzve-hajtva jár,
míg fenn a lombot őszi szél cibálja./Rab Zsuzsa fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
-
Mihail Lermontov: Az Angyal
Szegdelte egy angyal az éji eget,
szállt halk dala, zengedezett.
Felleg, telihold, sűrű csillagos ég
hallgatta a tiszta zenét.Dalolta az édeni lombok alatt
lakozókat, a boldogokat,
s hű szíve sugallta szelíd dala szállt
dicsérni az égi Királyt.Vitt arrafelé, hol a kín hona van,
egy lelket a karjaiban,
s a lélek igézett mélyeibe
átforrt – nem a szó: a zene.Mardosta, gyötörte soká a csodás,
földöntúli vágyakozás.
A föld üres éneke néki mit ért
cserébe a mennyeiért?/Lator László fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
