Nagyon öreg az erdő;
s ha március szelén
pattantja bimbait
a kökény,
szépségük oly öreg –
Óh, tudod-e mily
vad századokba nyílik
vissza a gólyahír?
Nagyon öreg a patak;
s a csörge víz, amely
azúr egek hidegen alvó
bérceiről indult el,
annyit jött-ment, tapasztalt
volt-nincs utakon,
hogy minden cseppje bölcs,
mint Salamon.
Nagyon öreg az ember;
álmaink édeni
meséivel Éva üzen
s a csalogányai;
életünk: susogó pillanat
s ha napunk elköszönt,
amaranth-mezőt terít szét
az álom és a csönd.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
