Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád,
Képed világosabb e csók prizmáin át.
Ha simogatsz, szívem, és nem kapsz erre választ,
Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkrebágyaszt.
Lódul a vér, a szív kihagy egy ütemet,
Vacognak fogaim és kilel a hideg,
Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,
És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
Húsom mint villamos áramtól olvad el.
Timár György fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
