https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Erdélyi József – Csendes eső

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog, –
    de én senkifia vagyok!

    Nem vagyok világ.
    S mi vagyok én a világban?
    Gyarló állat, elmúlandó,
    föld porából elporlandó.

    Minden vagyok, amit látok,
    mégsem bírom a világot.
    Haj, ha vele egy lehetnék!
    Ha mégegyszer megszületnék…

    Jobb is lenne kőnek inkább,
    hogy belőlem kifaragnák
    bús fiát az igazságnak,
    bitóján a hazugságnak!…

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog –
    de én senki sem vagyok!…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Halott hajós

    Révész voltam,
    boldog voltam.
    Halott
    lelkek
    közt
    hajóztam.
    Hordtam át
    halottak,
    most
    már
    vihetem
    magamat.
    Vinném,
    vinném:
    már
    nem
    lehet,
    elúsztattam
    lelkemet.
    Halott lelkű
    hajós vagyok:
    halott hajók, halott hajós.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Hatvannégy év

    Pirosat pislog vagy zöldet mutat
    az indóház előtt a szemafor? –
    hová dülöng velem ez a vonat,
    átcsattog még a viaduktokon?
    Havat hirdet a decemberi ég,
    kibámulva holnap az ablakon,
    meglátom-e árnyam szaladni még
    az idei havon

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Tizennégy sor

    Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
    másfélezer magányos éjszakámon,
    hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
    hogy árvaságom ablakát beverted,
    hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
    hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
    hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
    nincs más erény már, csak az ifjú szépség,
    hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
    napkeltét lesik a didergő éjek,
    hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
    mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
    s kiver a boldogság, mint a verejték –
    oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szabó Magda – Látod-e már

    A voltak voltak, és a múlt halott.
    Az építettek mind rommá omoltak,
    virággá bomlanak a vaksi holtak,
    ámulva nézik selymes csillagok.
    Lomha korom közt gördül a kiholt nap,
    a hidak árba fúltak a folyókon,
    az emlékeken béklyó, béna ólom,
    véresre botlik tegnapon a holnap.
    Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
    Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
    A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
    S látod-e már, mint köti néma szájjal,
    síró mosollyal, köddel és halállal
    sarkantyúját az ifjú szerelem?

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

    (Csordás Gábor fordítása)

    Nem halhat meg a macskának csak úgy.
    Mert mit kezdjen a macska
    egy üres lakásban.
    Ugráljon a falra.
    Dörgölőzzön a bútorokhoz.
    Mintha semmi se változott volna,
    mégis kicserélődött minden.
    Minden a helyén,
    mégis szanaszét.
    És esténként már nem ég a lámpa.

    Léptek a lépcsőházban,
    de ezek nem azok.
    Egy kéz halat tesz a tálba,
    de ez a kéz sem ugyanaz.

    Valami nem kezdődik el
    a szokásos időben.
    Valami nem úgy pereg le,
    ahogy kellene.
    Valaki itt volt és itt volt,
    aztán egyszercsak eltűnt,
    és most makacsul nincs.

    Minden szekrénybe belestünk,
    végigfutottunk a polcokon.
    Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
    A tilalmat megszegve
    még a papírokat is szétkotortuk.
    Mit tehetünk még.
    Alszunk, váralkozunk.

    Csak jöjjön vissza,
    csak kerüljön elő.
    Akkor majd meglátja,
    hogy a macskával nem lehet így.
    Majd úgy megyünk elé,
    mint akinek cseppet sem sietős,
    óvatosan,
    vérig sértett tappancsokon.
    És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Weöres Sándor: Hazatérés

    Anyám szemében kapzsi féltés.
    Apám szemében görbe vád –
    hogy megjöttem, fölhozta mégis
    a legvénebb üveg borát.

    Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
    csupa csont… nézni siralom.
    Nemsokára, tudom, elássák
    a lucernás domboldalon.

    Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
    És az a csönd úgy kiabál.
    Mintha az étel sótlan volna,
    mikor púpozva van a tál.

    Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
    Nem az van itt már, aki volt?
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    Annyit játszottunk a kutyánkkal
    együtt, mind vad imposztorok!
    Most, hogyha fejét megsimítom,
    végigvonaglik és morog.

    Miért nem tudunk már örülni,
    ha étel és bor oly remek?
    Miért vagyunk mi mind a Földön
    olyan örök idegenek?

    Miért nem tudok sírni, bőgni,
    hogy megvénül anyám-apám
    anélkül, hogy megsimogatnám
    az arcukat, mint hajdanán?

    Három holt idegent takar majd
    a borostyános kriptabolt.
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    (1936)

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ábrányi Emil: Egy mezei virághoz

    Kedves virág! Nyíló tavasszal
    Törékeny élted megfogan.
    Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
    Pompátlanul, de boldogan.
    S ha jő az ősz: elhalsz szelíden,
    Mint gyermek-ajkon a mosoly.
    Szép hervadásod végsóhajja
    Illat gyanánt a légbe foly.

    Ó kis virág! Taníts meg engem,
    Hozzád hasonló mint legyek?
    Hogy míg nyaram tart: könnyű kedvvel
    Derűt, borút egyként vegyek…
    S ha itt az ősz, és mindenemtől,
    Amit szerettem, válni kell:
    Hogy akkor, mint te, oly nyugodtan,
    Oly szent-szelíden múljak el!

  • Baka István: Tavaszvég

    Nem is tudom már ősz van vagy tavasz van
    úgy bújkálok magamban mint a gazban
    gyomok közt érzem otthonabb magam
    mert ami volt oly régen odavan
    hogy még a száraz ág csörgése is
    s a babacsörgő bennem összecsörren
    vödörbe kerülök ki most csöbörben
    tengődöm mindegy tudom magam is
    fuldoklom itt vagy ott akár a hal
    kit közegéből más szűkebb közegbe
    horgász rántott ki vagy maga az Úr
    mindegy akárcsak én ő sem tanul
    a sorsából és tátog-tátog egyre
    míg hangtalan versébe belehal

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM