https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Jékely Zoltán: Téli mese

    Künt hó felett tökfej hold lebegett.
    Nagymama a tűznél melengedett.
    Korom macskánk mellé settenkedett
    s eszegettek egy száraz-kenyeret.

    Én festegettem tarka madarat,
    Lenkice egy hatlábú egeret,
    Ferike szép kékszemű bogarat,
    Margitka meg négyszarvú tehenet.

    A madár felfalta a bogarat,
    a nagy tehén a kicsi egeret.
    A két lány erre sírásra fakadt,
    Ferike, a huncut, csak nevetett.

    A falon három királyi gyerek
    bufti arcán nagy könny cseperedett,
    s gazdáikkal, akár az emberek,
    sírtak lábuknál a vadászebek.

    Ferike szólt: most én hazamegyek.
    A két kislány is felkerekedett.
    Én sírva szóltam: még ne menjetek,
    sosem leszünk még egyszer gyermekek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Révedező utópia versben

    Úgy-e, kedveském, itt maradunk, e tájon, e zöldben,
    e fák közt, lepkevirág közt, lombkoronák közt,
    itt érik lassudan őszre nyarunk.
    Nem megyünk vissza.
    Itt maradunk.
    Itt maradunk és jók maradunk, remete férfi és
    remete nője, szentek, az egymás két szeretője.
    Lengeteg édes hangulatokkal járjuk az ordas
    rengeteget, és csiklandó fura fordulatokkal
    fogok regélni rengeteget. Mialatt odafent
    sugaras pihenésbe borul össze az őslombok
    pihegése s arcodon árnyuk zöld szine reszket,
    kéklő szemedet karikára mereszted.
    Festeni is fogok. Csodaszép lesz!
    Mindenegyes képem csodakép lesz. Ha lehullott
    lepled a part porában s cuppan alattad a kék
    aranyos tó, angyalt pingálok, mint a régi Giotto,
    tested mását a lelkem sugarában.
    Kampós bottal, egyszerű pásztor, mászom a csúcsot
    s napkihúnyáskor – távoli hívásodra feleletül –
    megnyúlt árnyam a völgybe vetül.
    Gondtalan évek. Mintha hajamba tűznél valami
    súlyos fényszóró virágot, úgy érzem az égen a holdvilágot.
    Pislogó piros rőzsetűznél, végtelen erdőn, halk
    dalok közt, lassan lépkedő angyalok közt
    simulok hozzád a lágy mohára… Zsongó gallyak közt, angyalok közt
    készülünk a kedves halálra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: A fenyő úgy látta

    A fenyő úgy látta, hogy a Nap
    kilendül helyéből: föl-le-föl
    lódul néhányszor, majd elszáll,
    mint egy parittyakő, rést ütve
    a végtelen ég falán; még hallotta,
    amint recsegve-ropogva beomlik
    a magasság; fölsuhant előtte a
    szemközti sziklafal, mint a liftakna
    oldalán az egymásba torlodó,
    kivilágított emeletek;
    egy madár riadt röpte,
    egy bokor ijedt arca,
    és valószínűtlen hosszúra nyúlt
    fűszálakkal: a föld, a föld.
    A döndülést már nem is hallotta.
    Fekszik a maga rontotta csapáson, s a
    holtak nyugalmával tűri, hogy ágait
    lecsapdossák, hogy valódi nagyságát
    lemérhessék a hüledező fejszések, akik
    maguk sem gondolták ekkorának.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Játék

    Mikor a lámpámat eloltom,
    A zuhogó nehéz sötétben
    Elalvás előtt nap-nap, folyton
    Halált játszom magamba szépen.

    Kinyújtom testemet az ágyon
    Ünnepélyesen, katonásan,
    Szemem szigorúan lezárom…
    Szép játék ez kéremalásan.

    Fejem keményen hátravágom,
    Kezem mellem fölött keresztbe –
    Itt volt, leszúrt az én halálom,
    Ó szörnyűszép, egyetlen este.

    Ki benn szívem dobját ütötte,
    A dobverőt letette mostan
    S fáradt sóhajjal omlik össze,
    Hisz annyit ugrattam, kínoztam.

    A holtak mily szépen feküsznek,
    Meghódolt hercegnőknél szebben,
    Mint a hó, mint az alvó szűzek:
    Százszor tisztábban, hidegebben.

    Állam magaslik gőggel, fönnen,
    Nyugodt mellem szép drága márvány,
    Nincs forró vérem s langyos könnyem
    Csodálatos forrása zárván.

    És minden elveszett most innen,
    Mint az elfújt gyertyák világa,
    Az ég és a szerelem… minden,
    Reggel bánata, esték vágya.

    Apám szakállas, halvány arca,
    Szép utam Páris városába,
    Kusza életem láza, harca,
    Emlék, szándék, most mind hiába.

    Sétálni még egy nő utcáján,
    Mosni küszöbét könnyeimmel…
    Gyermekkorom, kis fejér bárány
    Messzi hajnalból idecsilingel.

    Két gyertya hogyha most kigyúlna,
    Két gyertya fejtől, jobbra-balra,
    Fényük az arcomhoz simulna
    És én így maradhatnék, halva.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gellért Oszkár: Keresztjeink

    Ha rámnéz a halál,
    Félek: szemem belévakul.
    Neked az öt seb párolgó vére
    Holnapra elfakul.
    Téged melenget, mi engem éget.
    Bámulom nyitott, tátott szemekkel
    A földi mindenséget.

    Ha rádnéz a halál:
    Lehunyod halkan a szemed.
    Engem az öt seb párolgó vére
    Követ és eltemet.
    Piros hulláma utánam nyargal…
    Téged csak hűsit, mitől én fázom
    Csukott, vonagló ajkkal.

    Táncolva lépegetsz.
    Taposva, lomhán haladok.
    Szörnyű kereszt-súly nyomja a vállam,
    Jaj, összeroskadok…
    Neked mosolyod, mi nekem ráncom.
    Te elbirod az isten keresztjét
    Egy kis arany nyakláncon…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Eric Knight: Az üzenet

    Egy csendes percben, már nem alva s még nem ébren
    találjon rám szavad,
    ha suttogó szél borzolja az éjben
    a bükkfa-lombokat,
    e téged nyugtalan űző lélekhez érjen
    majd lopva, hallgatag,
    s zendítsen feltörő madárdal árjaképpen
    a szívemben húrokat.

    Egy néma percben, még nem ébren s már nem alva
    a halál közelebb,
    s e szem, mely látta, hogy kúsznak elő a barna
    árnyak a lomb felett,
    mint álomképedet, könnyfátyoltól takarva
    megpillant még, lehet,
    zöld csillag fényiben, de nincsen már hatalmad,
    hogy könnyítsd szívemet.

    Fordította: Tótfalusi István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Berda József: Meditáció

    Mintha itt állnék magam előtt
    s nem tudom miért? mégis
    magam elé állok: nézd itt
    senki sem tudja ki vagyok én. – –
    Ó elsiketitő egyedülség!
    jó volna tán megöregedni már…

    Enni, inni s aludni, furcsa, hogy
    e csúnya játékot mindennap
    előlről kezdjed s beleöregedjél. –
    Mit várod, ki segit rajtad?
    Ugy van jól, ne szeressen senki…
    Csak emberek között rohansz, lélek
    a lelkek között és senki sem veszi
    észre – elromlott jóság –,
    hogy te is élsz, sirsz, nevetsz és
    meghalsz oly egyszerűen, mint sok
    egyszerű állat, kit Isten veled együtt
    visszaszólit magához az égi mezőkre…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gellért Oszkár: Ígérd meg, kedves

    Ígérd meg, kedves, ha meghalok,
    Nem halsz utánam.
    Megvárod majd a szép öregség
    Alkonyi hervadt báját idelenn,
    S nekem időt hagysz fönn a virradatra,
    Hogy fölkészüljek rügyező magányban
    Az új találkozó elé.

    Engedd nekem e kék magányt! csak addig,
    Míg visszafiatalodom.
    Engedd nekem, engedd a vágyat,
    A vágyat, kedves, mely onnan is feléd száll
    És egyre angyalibbá finomul.

    S aznap, ha majd tipegve jössz felém
    Csillagról csillagra lépve:
    Hadd fussak elébed
    Tárt karral, és hadd kapjalak ölbe
    Fiaddá ifjulva, kedvesem, anyám.

    S ujjam hegyével illetve
    Hadd vegyem át magamra
    Homlokod redőit s hajad havát:
    Hogy most már te ifjulj vissza helyettem!
    S apád legyek, kedves, s te az én kicsi kislányom.

    S így játszadozzunk ott fönn ketten
    Salakos földi életünknek
    Tiszta emlékeivel örökké.

    Forrás: MEK

  • Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek

    Várj meg, én kedvesem, sötétedik már –
    és nélküled csak rettegés az alkony.
    Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
    mert félek s fázom itt a puszta parton!
    Pedig szép volt az erdő és a nádas –
    hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
    nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
    még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
    megtévesztett a sugárzás az égen,
    aranya hullt a kőre, vízre, fára,
    izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem –
    s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
    Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
    mivel a néma éjsötét örök csak.

    A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
    mint tigris karmait egy csepp körömlakk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Sírfelirat

    Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
    És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
    Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
    Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.

    Forrás: Citatum