https://verskucko.com

Címke: emlék

  • Zelk Zoltán: Eltűnt parton

    Itt volt a Balaton. Túlnan
    Badacsony derengett.
    Kék és zöld és fény és pára.
    Kereslek, kereslek.

    Égbolt is volt, fák is voltak,
    vihar is sistergett,
    felhők, lombok kavarogtak.
    Kereslek, kereslek.

    A vonatfütty szerpentinje
    ágakon tekergett,
    füstben úszó kertek, házak.
    Kereslek, kereslek.

    Szólt a dzsessz, a vadlibákkal
    trombiták pereltek:
    „Jaj, az ősz!”
    „Nem! örök nyár van!”
    Kereslek, kereslek.

    Mi se hittünk a madárnak,
    ősi őszi jelnek –
    sivatagban, égő porban
    kereslek, kereslek!

    Add a kezed, kis halottam,
    eltűnt parton állunk,
    légy türelmes, eljön értünk
    igazabb halálunk.

    Forrás: DIA – PIM

  • Zelk Zoltán: Aranyinda

    Énekeltünk, kóstolgatva
    valamennyi szót,
    és úgy, hogy az égő borral
    torkunkon lefolyt:
    „a szívemet a szerelem
    körülfogta volt…”

    Úgy daloltuk, minden cseppje
    a szívünkre folyt,
    hogyha szólt, hát a szívünkre
    cseppent, csak ott szólt:
    „a szívemet a szerelem
    körülfogta volt…”

    Ezt fújtuk csak, hogyha mást is,
    ha más nóta szólt,
    abban is csak, mint csalitban,
    hogyha madár szólt:
    „a szívemet a szerelem
    körülfogta volt…”

    Szekér az idő sarában,
    zörgött, zakatolt:
    alkonyatból éjszakába,
    hajnalba hajolt –
    tiszta az ég, csupa csillag,
    mégsincs rajta Hold!

    Reggel aztán ki látta meg?
    Talán Irén szólt,
    ujjával az égre karcolt:
    ott röpül a Hold! –
    Megismertem: az én szívem,
    az én szívem volt!

    Ringott a táj, és fölötte,
    mint sirály, a Hold.
    Azért égett oly pirossal,
    mert a szívem volt:
    s a szerelem, a szerelem
    körülfogta volt…

    Forrás: DIA – PIM

  • Zelk Zoltán: Emlékül

    Kedvesem voltál: minek tagadnád?
    Ki tele korsóját nyújtotta
    a szomjazónak s frissen szakajtott
    hamvas gyümölccsel vidította
    az éhest, nincs mért szégyenkezzen.

    Nézz csak szemembe, milyen alázat:
    eléd állok, te ezüsthangú,
    köszönöm, hogy lehettem társad.
    Hálát mormog a koldus szája,
    s remeg kezében nyűtt sipkája.

    S elmegy. Magával viszi orcád,
    koldus, ki ilyen alamizsnát
    kapott – a szíve miért fájna?
    S már úgy gondol rád vissza, Kedves,
    miként egy gyermekkori tájra.

    Forrás: DIA – PIM

  • Zelk Zoltán: Sírfelirat

    Jövevény, egy pillanatra állj meg! Anyád
    sírjánál imádkozni voltál, vagy virágos
    ággal zarándokoltál kedvesed emlékinél?
    Ifjú vagy talán, világ zajától menekvő,
    dúlt szívvel bolyongsz sírhalmom s csöndes
    társaim halmai között? Állj meg, jövevény,
    egy pillanatra, állj meg s olvasd e sorokat:

    Egy férfi van eltemetve itt, szív táplálja e földet,
    rothadó szájban sistereg a szó, s ölelő
    karok keresnek társat, hasztalan. Ha fuvalat
    éri arcodat: ő kiált felétek, ő csapkod rémült
    kezekkel, ő hánytorog
    soha nem nyugvó szerelme, kísértő emlékei
    s zöld borostyán-bilincsei között.

    Forrás: DIA – PIM

  • Vajda János: —

    És nem tudom, mi fáj majd jobban:
    mi itt örökre elveszett,
    vagy ami él a múltban, s onnan
    kivenni többé nem lehet.

    Forrás: —

  • Akasa: Nem haltam meg

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl mindig
    egyedül ébredsz.
    S nem leszek veled éjszaka
    amikor álmodból sírva rettensz.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl
    nem csókolom le a könnyed.
    Ha terítsz, elég lesz egy tányér is,
    s már sosem lesz közös ünnep.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl…
    Ne félj! Ne hulljon a könnyed.
    Mert láthatatlanul követlek én
    S ezentúl…
    örökre így lesz.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Immortel

    Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
    Némán heverve hallgatom szünetlen,
    Hogy az eső kopog az őszi csendben
    S hogy nő szívemből égő, vad virágom,

    Ha majd a hold halvány mosolya réved
    Kísértetes estéken egy keresztre,
    Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
    Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.

    Ne arra, aki nem tudott e földön
    Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
    Kinek a léte rabság, sírja börtön,
    De arra, aki száll büszkén az égi
    Szivárvány hídján boldogan dalolva
    S nem hervadó rózsát fon homlokodra.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Háborús emlék

    Álla felkötve, keze összetéve,
    Elpihent némán a halál ölébe.
    Nyitott szemében őszi ég derűje,
    Kifáradt testén tépett csukaszürke.

    A milliókból egy, kik halni mentek,
    A neve senki, akit elfelednek.
    Neki nem zengett operák zenéje,
    Finom, bús verset nem sírt el az éjbe,

    Nem látta nemes gótika csodáit,
    Duse mosolyát, mely szebb földet áhít.
    Szivarja rossz volt és öröme olcsó,
    Minden jutalma: egy szűk fakoporsó.

    Nem is halt hősi, égzengő rohamban,
    Csak köhögött, nyögött az ágyba halkan.
    Csak levegőt kért és vizet, vizet még
    S nem látta már a bíbor naplementét,

    Mely mint dicsőség, áldás, mint egy ámen
    Föltündökölt büszkén, de neki már nem!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Szerelem volt

    Oly messze, messze, messze már,
    Hol az öröm s madár se jár,
    Hová a vágy is elhervadva ér el,
    Oly messze, messze, messze vár.

    Szerelem volt a neve régen,
    Tavaszban, éjben vagy mesében,
    Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
    Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Profán litánia

    Tűnt Anna, aranyház,
    Te drága csoda,
    Elefántcsontmívű
    Boldog palota.

    Tűnt Anna, te tünde,
    Te édeni kert,
    Ahonnan örökre
    Sors kardja kivert.

    Tűnt Anna, mennyország,
    Thulén túli táj,
    Kire messze, mélyben
    Gondolni be fáj!

    Mindent, ami kincses,
    Úgy hordok eléd,
    Úrnője elé mint
    Rabszolga cseléd.

    S te fönn, szoborárván
    Trónolsz, te örök,
    Mint dór templomok ormán
    Merev, isteni nők!

    Forrás: MEK