https://verskucko.com

Címke: emlékezés

  • Szabó Lőrinc: Egy éve írtam

    Egy éve írtam: „Köszönöm!” s: „Ne félj!” –
    tavaly ilyenkor, januárban: ezt még
    láttad, s a társát, hálám két szonettjét,
    s óh, hogy örültél! Sors és szenvedély
    jajdúlt bennük, húsz év bősége, mély
    szüksége, önzés, de már olyan egység,
    mely tudja, hogy nagy parancs őrzi rendjét
    és vállal mindent és mindent remél.
    Mért mondtam hát, hogy: „Ne félj”? Sohasem
    sütött szemedből úgy a szerelem,
    (húsz nap múlva temettünk, kedvesem!)
    „Ne félj!” Mi volt ez? Mily jós rezdület?
    Mire gondoltam? Nem féltettelek,
    mégis tudtam már szörnyű végedet?

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Ki-mi voltál?

    Ki-mi voltál? S milyen? Tízezredik
    próbám ez, lényed desztillálni… (Tán
    itt fog a szó!)… Szétszedlek, könnyű árny,
    s összeraklak, imbolygó mozaik:
    s oldalak, sűrítlek – emlékezik
    minden érzékem! – de egymás után
    csapja csak ki ügyetlen kémiám
    egyszerre-volt s szétszállt elemeid.
    Szívek szíve, idegek idege,
    élet s halál édes együttese,
    hogy újra légy, csak egy szó kellene;
    s olyan szó nincs (nemcsak rád: senkire!):
    tűnt titok vagy, csillaghűs képlete
    valami Legfőbb Jónak: te, te, Te!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mert sehol se vagy

    Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
    nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
    mindig mutat valahol a világ
    s mindig elkap, bár kereső szememnek
    tévedései is hozzád vezetnek,
    úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
    villantják hangod, a szemed, a szád,
    csöndes játékait a képzeletnek:
    látlak s nem látlak, drága nevedet
    csengi csendülő szívembe szíved,
    de percenként újra elvesztelek:
    csillagokig nyílok szét s hallgatózom,
    üldöződ, én, mégis, mint akit ólom
    húz le, sírodba, magamba csukódom.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Ami közbejött

    Egy nap? Ezer év? Ami közbejött,
    áttörhetetlen. Még a tegnapi, –
    itt vagy! és a különbség oly kicsi:
    szinte csak alszol! De közben örök
    dolgok kezdődtek: tiltó küszöböd,
    min átléptél (mindent felejteni
    s végül tán épp a nevem mondva ki),
    azt semmi papi s cézári erők
    szét nem zúzhatják. Szívem szíve, még
    itt vagy: itt a kihűlt huszonöt év,
    te adtad, te vetted el: áldva légy.
    Itt vagy: majdnem te; s mégsem te. Ami
    hiányzik, mily óriás a „kicsi”!
    Sírodat zárják rám a zárai.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mi még?

    Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy
    Kína mondja: a Tízezer Dolog,
    az Egész Élet. Napfény, hópehely.
    Nőkből, lányokból még egy tízezer.
    Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.
    A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.
    Tízezer álom, vers és gondolat.
    A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt
    a lélek. A bors keresztmetszete.
    Repülőgépről Svájcra nézni le.
    Egy távolodó csónak. Meduzák
    Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág
    a börtönből. Kislányom mosolya.
    Az igazság. A régi Korcula.
    Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.
    Tíz fényévem a Szíriusz felé…
    Nem, nem, így a leltár is töredék:
    Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Hatodnap

    Öt napig vártam, öt teljes napig.
    Csak apa előtt mondtam valamit
    a titkomról, de oly zavarosan,
    hogy meg sem értett… Resteltem magam
    – úgy látszik – hogy olyan avult csodák
    érdekelnek, amiket meg se lát,
    meg sem említ már régi, igazi
    nagyvárosi ember, debreceni.
    Hatodnap aztán ott voltam megint
    a Fő utcán. Ami csak mese, mind
    emelt, röpített. Szárny-nyitó gyönyör
    volt látni, messziről, hogy tündököl
    az arany tábla!… S odaértem… És
    elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
    ezt mondta csak a csoda-felirat.
    Ki lopta el az Óriásomat? –
    jajdult a szívem, szinte hangosan…
    Aztán csak álltam s szégyeltem magam.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lányok

    Ekkoriban, s előbb is, s azután,
    járt hozzánk elég sok rokoni lány,
    s láttam másokat, idegeneket,
    szegényt, gazdagot; és mindegyiket
    sajnáltam valamiért. Finomak
    voltak köztük, szépek, szomorúak
    s fiúsan vadak, jókedvűek is;
    de mindig csak maradt valami kis
    zavar közöttünk: a baráti lány
    csak fél-barát volt, félig ostobán
    húzódó, vagy követelő. Ha a
    szobában ketten voltunk, a mama
    folyton át-átjött, sőt maga a lány
    is megváltozott: amit délután,
    sötétben már nem tette; jó szíve
    volt, de uralkodni akart vele:
    s folyton rejtőzött, bujkált, külön élt…
    És nem mondták meg soha, hogy miért.

    Forrás: DIA

  • Tóth Árpád: Bazsalikom

    Az asztalomon paraszti csokor,
    Bazsalikom, viola, szarkaláb,
    Szemet vidító, kedves, egyszerű
    Mezei tarkaság.

    Már három napja itt áll a csokor,
    De csak ma vettem észre a szelíd
    Virágok tiszta, jó lehelletét
    És boldog színeit.

    A bazsalikom csipkés levelét
    Ujjheggyel gyöngéden megdörzsölöm,
    Mint parasztnéne szokta, ha belép
    A templomküszöbön.

    Hányszor láttam gyerekkoromban ezt,
    A hűvös templom fehérre meszelt
    Tornácában, mikor már odabenn
    A kántor énekelt.

    Lehajtom tenyerembe a fejem,
    Be régen is volt! Hej, azóta hány
    Istennek s hány ördögnek jártam én
    Tornácos ajtaján!

    Jó a virágnak. A bazsalikom,
    Míg el nem hull, mind csak virág marad,
    De jaj, az ember mennyi rosszat ér
    Rossz élete alatt!

    Voltam én is, mint más, bolond király
    S bolondabb koldus, – voltam gyilkos és
    Áldozat, kinek szívébe szaladt
    Tövig, s megállt a kés.

    És lettem fáradt, fás lélek, akit,
    Ha elé teszik se hat meg virág
    Három napig, akkor meg hirtelen
    Másik végletbe vág,

    És zokog egy felhorzsolt illaton,
    Mert vesztett édent éreztet vele
    Az egyszerű parasztbazsalikom
    Semmi kis levele.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára

    Az Égből dühödt angyal dobolt
    Riadót a szomoru Földre,
    Legalább száz ifjú bomolt,
    Legalább száz csillag lehullott,
    Legalább száz párta omolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Kigyúladt öreg méhesünk,
    Legszebb csikónk a lábát törte,
    Álmomban élő volt a holt,
    Jó kutyánk, Burkus, elveszett
    S Mári szolgálónk, a néma,
    Hirtelen hars nótákat dalolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Csörtettek bátran a senkik
    És meglapult az igaz ember
    S a kényes rabló is rabolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Tudtuk, hogy az ember esendő
    S nagyon adós a szeretettel:
    Hiába, mégis furcsa volt
    Fordulása élt s volt világnak.
    Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
    Sohse volt még kisebb az ember,
    Mint azon az éjszaka volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Az iszonyúság a lelkekre
    Kaján örömmel ráhajolt,
    Minden emberbe beköltözött
    Minden ősének titkos sorsa,
    Véres, szörnyű lakodalomba
    Részegen indult a Gondolat,
    Az Ember büszke legénye,
    Ki, íme, senki béna volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Azt hittem, akkor azt hittem,
    Valamely elhanyagolt Isten
    Életre kap s halálba visz
    S, íme, mindmostanig itt élek
    Akként, amaz éjszaka kivé tett
    S Isten-várón emlékezem
    Egy világot elsüllyesztő
    Rettenetes éjszakára:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

  • Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

    Havas Krisztus-kereszt az erdőn
    Holdas, nagy, téli éjszakában:
    Régi emlék. Csörgős szánkóval
    Valamikor én arra jártam
    Holdas, nagy, téli éjszakában.

    Az apám még vidám legény volt,
    Dalolt, hogyha keresztre nézett,
    Én meg az apám fia voltam,
    Ki unta a faragott képet
    S dalolt, hogyha keresztre nézett.

    Két nyakas, magyar kálvinista,
    Miként az Idő, úgy röpültünk,
    Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
    Egymás mellett dalolva ültünk
    S miként az Idő, úgy röpültünk.

    Húsz éve elmúlt s gondolatban
    Ott röpül a szánom az éjben
    S amit akkor elmulasztottam,
    Megemelem kalapom mélyen.
    Ott röpül a szánom az éjben.

    Forrás: MEK