https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Baranyi Ferenc: Egyedül

    Az a magány: aludni térni
    egyszál-pucéran olyan ágyba,
    melyben néhány nappal előbb még
    szeretőd válla volt a párna;
    mint alma-álom, rádvirult a
    lánymell, kezedbe kerekedvén,
    s most gömbölyű homályt szorongatsz az
    éj didergő, vézna testén.

    Elküldtelek – s én érzek úgy, mint
    akinek az útját kiadták,
    ujjaim teli kosarából
    elgurultak az aranyalmák,
    füled kelyhébe összegyűjtve
    elvitted felforrt suttogásom,
    formád nyomának mélyedése
    hűsen ásít a szalmazsákon.

    Voltál test-méretű valóság –
    hiányod mindenségnyi semmi,
    köröttem bizsereg a csönd már,
    mellemet kiáltás repeszti,
    kiáltozom, de visszalengő
    illatod éri felszakadt szóm,
    s csitulok, mint aki magában
    dúdol, ha kopognak az ajtón.

    Ne fordulj meg, nem lenne úgysem
    megoldás már a visszatérted,
    csak úgy maradok meg neked, ha
    nem hallod, hogy kiáltok érted,
    máskor bennem csodát csodáló
    szemed kihűlne most, ha látna,
    megfosztva gőgöm mákonyától
    visszatérésed megalázna.

  • Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy

    Mindenütt ott vagy, ahol valaha
    tudtalak, láttalak, szerettelek:
    út, orom, erdő veled integet,
    falu és város, nappal s éjszaka
    folyton idéz, őszi hegy téli hava,
    vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
    az első vágy s a tartó őrület
    huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.

    Mindenütt megvagy: mint virágözön
    borítod életemet, friss öröm,
    frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
    minden mindenütt veled ostromol,
    de mindig feljajdul a halk sikoly:
    a sok Mindenütt mindenütt Sehol!

  • Illyés Gyula: Minden mi elválaszt

    Elváltunk s minden, mi elválaszt:
    éppen az egyesít;
    ahány akadály, azt emeli,
    szép foglalatként csak, amit
    elzár előlem: kebledet, szemed,
    jövőm tündöklő kincseit.

    Mint lég a hangot, víz a fodrot:
    a távolság szerelmemet
    úgy sokszorozza, villogtatja,
    erejét most mutatja meg,
    torló dühét, mit nem éreztem,
    míg együtt lehettem veled.

    Áruló utat, anyagot
    ez a messzeség ad neki,
    áthatóvá, mindenütt-mindég
    jelenvalóvá, ez teszi,
    mint a bujkáló, észrevétlen
    szellőt a fák levelei.

    Ahogy a nyári föld csak este
    ontja a meleget:
    most hogy letűntél, én most érzem
    lobogni szívemet,
    most érzem tikkadtan, hogy akkor
    nem is szerettelek.

    Elmentél s mindig igazad lesz.
    Te leszel mindig már a jobb.
    Szolgálóm voltál: sorsomat most
    kezedbe markolod
    zsarnokin, durván és gyötörve,
    ha nem is akarod.

    I

  • Nemes Nagy Ágnes: A szomj

    Tudod, milyen szomjas vagyok?
    Az éj a száraz földre hull.
    Fölötte csillag ég és csillag ég,
    de víz sehol, sehol se csobban.

    Szomjas vagyok, mint a homok,
    mint fák a villámvert hegyoldalon,
    mint zuhanó madár, ha eltévedt,
    s nem ér le a tóig a szárnya.

    Szomjas vagyok, mint gyermek, aki sír,
    mint anya, aki gyermekére vár,
    mint temető, ha elhagyott,
    s füvét nem mossa könny, se zápor.

    Szomjas vagyok, mint a halál.

  • Várnai Zseni: Mert messze vagy…

    Mert messze vagy, mert messze vagy,
    Te vagy a legszebb a világon,
    arcod, mint a halvány hold dereng,
    s fényt harmatoz az égi tájon,
    mint a hold, amelynek foltja nincs,
    csak végtelen, szelíd ezüstje,
    és nappal ékes rózsa vagy,
    rózsa, amelyen nincsen tüske.
    Mert messze vagy, mert messze vagy,
    olthatatlan a szomjúságom,
    hangodat, hogyha hallanám,
    nem lenne több szomorúságom,
    hogyha látnám szép arcodat,
    le nem venném a szemem róla,
    s titkon néznélek éjjel is,
    álmodban, amikor nem tudsz róla.

    De messze vagy, de messze vagy,
    mint minden, ami szép és jó volt,
    talán azért, mert messze vagy,
    oly naptalan, hideg az égbolt,
    talán a nap téged kísér,
    s vigyáz reád, hogy baj ne érjen,
    mert vad viharok dúlnak ott,
    amerre jársz, a messzeségben!
    Sokszor álmodtam: visszatérsz,
    s lehullt vágyam szárnytörötten,
    nagy erők csapnak össze most,
    futunk, futunk az égő körben.

    E kör bezárt köröskörül.
    sorsunk kezében van a kulcsa,
    a vonatok, a repülők,
    hajók és emberek útja.
    Ha visszatérsz, ha visszatérsz,
    mint fecske, ki a tavaszt hozza,
    a fény is visszatér veled,
    s megfordul majd az idők sodra,
    a zaklatott szív elpihen,
    s békén kinyit a szív virága,
    ha visszatér a nap szeme
    újra mosolyog a világra!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu