https://verskucko.com

Címke: hit

  • Raffai Sarolta: Korai bölcsesség

    Számban só, epe, sav és méz van,
    éppen annyi, mint másokéban,
    mindenkiében.

    Semmi többet nem adhatok,
    ha belegörbed is testem szíjas akarattal.
    De már nem görbed.

    Elmarasztal kegyetlenül az önítélet.
    — Korán jött a te bölcsességed, asszony,
    valaha mást akartál!
    Kevesebb lettél önmagadnál.

    Igaz, vagy sem?
    Meglehet, így van.

    Kifestőkönyves vágyaimban,
    álmaimban, reményeimben hittem —
    ó, megadatott hinnem.

    Akkor ez volt szép.
    Elbomoltam. Részekké —
    minden otthonomban kicsinnyé, cseppekké esetten.

    Felnőttekben és gyerekekben biztosan,
    eltörölhetetlen vagyok jelen,
    bár álmom is volt:
    szédítő, tornyos — elfeledtem.

    Forrás: —

  • Wass Albert: Hontalanság hitvallása

    Hontalan vagyok,
    mert vallom, hogy a gondolat szabad,
    mert hazám ott van a Kárpátok alatt,
    és népem a magyar.

    Hontalan vagyok,
    mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
    s hogy egymásra kell leljen végre egyszer
    mindenki, aki jót akar.

    Hontalan vagyok,
    mert hiszek jóban, igazban, szépben,
    minden vallásban és minden népben,
    és Istenben, kié a diadal.

    Hontalan vagyok,
    de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
    és maradok ez úton, míg csak élek,
    töretlen hittel ember és magyar.

    Forrás: —

  • Karinthy Frigyes: Ősz

    Tűz, melegíts, ne égess
    égő sebet szívemre;
    Nap, ne vakíts, világíts,
    nem nézek a szemedbe.

    Asszony, puhácska száddal
    csókolj, ne a fogaddal;
    ki önnön sírod ásod,
    ember, ne ránts magaddal.

    Virág, maradj az ágon,
    megvárom a gyümölcsöd;
    nem rugdalok markodba,
    végzet, lazítsd a görcsöd.

    Élet, mindenki éljen,
    s ne tudja meg, miért él;
    ígérd már másnak, Isten,
    amit nekem ígértél.

    Forrás: —

  • Márai Sándor: Monológ

    Akarok még hinni az életemben
    s a mások életében – akarom,
    hogy izmos és erős legyen karom
    s földaloljak egy lobogó „igen”-ben.

    Mert megbocsátottam mindenkinek
    s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
    ki tettenért a pózon és családon,
    és ne vádoljon többé senki meg.

    A múltat én elhordozom magammal
    új életemre, mint zsákját a vándor:
    hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,
    s emlékeimmel elmotozva élnék,
    mert amit érdemeltem, rámtalált:
    kaptam egy életet és egy halált.

    Forrás: —

  • Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

    Ki megvigasztaltad a testem,
    áldott legyen a te neved.
    Hamis voltál, hiú, hitetlen?
    Gyöngédebb, mint a képzelet!
    Hová hullsz? Én meszes közönybe,
    nincs áhítat már nélküled.
    Csak nemléted fekete szörnye,
    és kábulat és szédület.

    És csönd. Irgalmatlan magányom
    többé már meg nem osztja más.
    Vár végső szégyenem: halálom.
    S nincs nélküled feltámadás.

    Forrás: —

  • Gergeľy Ágnes: Dal

    Akárcsak Mendelejev
    a hiányzó elemre,
    ezer holdtöltét vártam
    erre szerelemre.

    Mostmár addig sugárzunk,
    bizony, szomszédos csillag,
    míg a hit nélkül élők
    mind bele nem vakulnak.

    S a Szaturnus-lakóknak
    elregéli az isten:
    milyen volt szőkeséged
    mikróbákon innen.

  • Juhász Gyula: Flagellánsok éneke

    Hitvány hús, mely bűnre vittél,
    Elporladó, elrothadó,
    Az ostorok csapása ímé
    Gyönyör fejében bús adó.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Szilaj csapások, szeges kínok,
    Szenvedd, hitvány hús, mit szenvedtek
    A szomorú, a szent martírok!

    Az álmainkat bűnre váltja
    Az asszony teste, a fehér,
    Izzó, gonosz, szép látomások
    Gyúlnak, ha forr a kerge vér.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Kemény csapások, drága kínok,
    Szeresd, hitvány vér, mit szerettek
    A szomorú, a szent martírok!

    A Sátán jár körül e tájon,
    Keresve, hogy kit nyeljen el,
    Vigyázzatok, virrasszatok mind,
    Mert jaj, ha az Úr jönne el!
    Pattogjatok, csattogjatok
    Boldog csapások, édes kínok,
    Halj meg, kevély test, mint meghaltak
    A szomorú, a szent martírok!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Fejfámra…

    Szegény magyar volt,
    Költő volt, senki,
    Nem tudott élni,
    Csak énekelni.

    Nem volt rossz, sem jó,
    Csak ember, fáradt,
    Várt, várt és nem lelt
    Soha csodákat.

    Mély szürkeségben
    Színeket látott,
    Magyar volt, költő:
    Átkozott, áldott!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A békekötésre

    Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,
    Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
    Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
    Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
    De azután töröld le könnyedet
    És kacagásod jobb időkre tedd,
    Úgy állj eléjük, mint a végitélet
    Bús angyala, ki e világba tévedt:

    – Urak, világnak gőgös urai,
    Nem gyásznak napja nékem e mai,
    Emlék, remény lelkemben úgy remeg,
    Mint villámos viharban az egek!
    Kardom letettem, várok, dacolok,
    Az Isten él és a vén föld forog,
    Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van
    Bitang hódítók palotáiban.

    Már reng a föld, már villámlik az ég,
    Lesz itt ítélet, harag napja még,
    S világok romján, tűnt gazok felett
    Én még hozsánnát énekelhetek!
    Hozsánnát néked Istenem, te nagy,
    Szabadság, aki lelkem lelke vagy,
    S magyarként és emberként – Üdv Neked! –
    Élem tovább az örök életet!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Félúton

    Ti lelkek, akik fehér fényben égtek,
    Ti erőtől, ti szépségtől kevélyek,
    Jöjjön el már a ti országotok!
    Ne kelljen egyre gyáván vágyni, várni,
    A szürke szerdák hamujába’ járni,
    És lesni, ami titkon háborog!
    Vasárnap lenne minden nap e tájon,
    Miénk az élet és az élet álom,
    Miénk, akik ma keresők vagyunk!
    …de így, szomorú lápok lángja pislog
    És temetőknek süppedt árka biztat,
    Haláltánc a mi legszebbik dalunk!

    Forrás: MEK