Öreg Marci, jó cigányom,
Szürke madár száraz ágon,
Vedd elő a hegedűdet,
Sirassuk a jó időket.
Gyere, öreg, ide hozzám,
Húzd el az én kedves nótám,
Egyszerűen, némán, halkan,
Érezzem csak, meg se halljam…
Azt a régi magyar nótát…
Tudod-e még? Hogy is volt hát:
„Szárad a bokor a tetőn,
Haragszik rám a szeretőm.”
Legénykedő, kedves nóta,
Nem hallottam évek óta,
Kiben ez a nóta járta,
Hova lett a pesti csárda?
Akihez sírt a panaszom,
Hova lett a szőke asszony?
Szőke asszony forró csókja?
Elszállt az is, mint a nóta.
Elszállt az is, mint a nóta,
De más világ van azóta!
Régi tüzünk bekiégett,
Vége már a dicsőségnek.
Te is, én is megrokkantunk,
Hova lett a régi hangunk?
Hova lett a régi kedvünk?
Bizony nekiöregedtünk.
A hegedűd sem úgy szól már,
Nem vagy az már, aki voltál,
Sebaj, Marci, így is jól van,
Én se vagyok, aki voltam.
Vén költőnek, vén cigánynak,
Keze reszket, szíve fáradt,
Le is tesszük már maholnap
Te a vonót, én a tollat.
Elég soká muzsikáltunk,
Szép csöndesen félreálljunk,
A költő is, a primás is…
Hadd húzza már egyszer más is!
