Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél.
Magasztaltassék a Te neved,
és arcodon a mályvák,
és első pirulásodat
angyalok zavartan imádják.
Áldassanak örök mámorral
s felujjongó idegek,
és első remegéseid értem
megszenteltessenek.
Kegyelmed, mellyel hozzám voltál,
legyen az égben kedves,
s amivel Te megáldottál engem,
legyen malaszttal teljes.
Szenteltessék meg ajkadon a csók,
fénylőbben, mint az ostya,
és sóhajaid áhítatát
zarándok sereg áhítozza.
Gyönyörű felkent arcodat
templomi zászlókra hímezzék.
Imádják ölelésed
kitárt-kar keresztjét.
Testedre hintessék liliom,
s amerről jöttél – pálma.
Csípőidet szentelt olaj
avassa, lehelje ámbra.
Homlokodra glória nyíljon;
galamb lebegjen, hol ledőltél,
hol ég felé fordult az arcod,
a helyet imádja örök tömjén.
Magasztaltassék az idő,
zümmögje zsoltár.
Legyen kápolna e helyen,
épüljön testednek oltár.
Harang remegje majd tovább,
mit bennem elringattál.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
