(1959)
Én nem tudom, miért jutott eszembe
a régi ház a körtefák alatt.
A régi ház, amely az új időkben
éppoly kopott és jeltelen maradt.
Nehéz tömbházak szökkennek fölébe,
mögötte élő forgalom cikáz,
de orra hulló pápaszemmel gunnyaszt
a régi ház, az álmos régi ház.
Tikkadt kertjére foltos árnyakat vet
a körtelomb, s ha szél motoz körül,
valami édes, mondhatatlan illat
szivárog át az ablakok mögül.
Bivalypaszuly és kékes lombú szőlő
dereng a tornác hármas oszlopán.
S bent háncsdíványon szőke gyermek alszik,
és álmodik – és hasonlít reám.
Én nem tudom, miért, hogy az a rokkant
vén házikó folyvást eszembe jut…
S egy kút, amely a mélységből fakad fel…
S egy út, amely a végtelenbe fut.
Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek
