A láger-lakók bőrén a hallgatag
számsor, halálos bélyeg
nem oly örök, mint testemen maradt
nyoma forró ölelésnek,
az első kézfogásod csontomig
a tenyerembe mélyedt,
húsomba forrt, mint akit megvallatott
istenítélet.
Szemed első tárulása, mellyel
eged felröpített engem,
ó, az a fény szemüregeimbe ült,
s csak az ragyog már a szememben.
Mélyen mibennünk fájó meder
terelte sorsunk,
hogy mint a folyamok zokogása,
így egymásba omoljunk.
Forrás: Lélektől lélekig – Index Fórum
