Ó, november, fűtött szobák szüretje!
Ó, bús szívem: novemberi vidék!
Ó, téli ablak ködös köntösében
ti ráncos vállú szőlővenyigék.
Ó, fehér kéz! húga orkideáknak,
ó, parfőmterhes téli délután!
Ó, teaillat lomha gyöngyözése,
ó, mély utak, sötétek, kint Budán…
Vakító hósíkokra gondolok ma:
volt egy telem, szerelmes, szép telem.
Szívem ezüstös csendjének vizébe
e tél színeit belétördelem.
Hadd ússzanak rajt, mint az anyatejben,
az élet forró gyöngyei: a szók.
…Vakító hósíkokra hullva, fekszem,
mint szökő őz nyomában a bozót.
Forrás: magyar-versek.hu
