Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
és mennyi vad röhej száll szerteszét.
Nincs néki immár kérdés és beszéd,
boldog hiány takarja e talajban.
S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
a hallgatás oly üdv, akár az Ég.
Homály emelje, fényes délnél élőbb
és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.
Dajkálja az öröklét hajnaláig
mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
érezze azt, nem is tartott sokáig.
Kosztolányi Dezső fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
