(Szabó Lőrinc fordítása)
A szenvedély szenvedést hoz! Ki enyhít,
sajgó szív, ha túlnagy a veszteséged?
Hol a múlt, s amit túlgyors szárnya elvitt?
A legszebb is hiába volt a részed!
Ködös a szellem, a vágy ingva hull szét;
az érzékekből hogy illan a dús lét!
De zene zendül, angyalszárnyalással,
hangját millió hangba szövi bennünk,
hogy az embert áthassa mély varázzsal,
s örök szépséggel túlcsordítsa lelkünk:
szemünk nedves lesz, s felsőbb vágyban érzi,
hogy kincs a hang s a könny, isteni, égi.
És könnyül a szív, és hamar belátja,
hogy él még, dobog, s még vágyik dobogni:
a túlgazdag ajándékot a hála
vele szeretné önként viszonozni.
Így boldogít – bár soha ki ne hűlne! –
a zene s a szerelem iker üdve!
Forrás: Lélektől lélekig
