Esik az eső. Veri a Vágot.
Esik az eső, hull, hull.
Amerre nézek fénytelen szemmel,
Zuhogó, locsogó vizeket látok.
Nem látok napfényt, napvilágot.
Daloljunk valami szomorú nótát.
Ma úgy elkönnyezem egy régi-régi bűn.
Esik az eső, hull, hull,
Sirató-búsan, szürke-szomorún.
Nem látok napfényt, napvilágot.
Esik az eső. Veri a Vágot.
Fekszünk a szénán hallgatagon.
Esik az eső, hull, hull.
Szólani szót most senki se merne,
Néma igézet a szós ajakon.
Itt jár valami bús hatalom.
Daloljunk valami szomorú nótát,
Valami hallgatót, valami régi-régit.
Esik az eső, hull, hull.
Érjük-e, éljük-e, valaha végét?
Itt jár valami bús hatalom.
Fekszünk a szénán hallgatagon.
Nagy romos ormok ránk meredeznek.
Esik az eső, hull, hull.
Köröskörül a beszélő bércek
Mind belevesznek, mind belevesznek.
Elhaló sóhajuk körülünk reszket.
Daloljunk valami szomorú nótát,
Régi napos napokról, amik szürkére váltak.
Esik az eső, hull, hull.
Amik elszálltak, messzire szálltak,
Elhaló sóhajuk körülünk reszket.
Nagy romos ormok ránk meredeznek.
Forrás: Lélektől lélekig
