Ez itt az élet, hámor és kohó –
világ költői, ide jöjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
és kavarognak a színek veszetten,
mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
a feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
borzongató és édes iszonyat,
költőszívünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –
Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő – –
Mi mély.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Kosztolányi Dezső összes versei