Szilágyi Domokos: Napraforgó(k)

P. B.-nak

Egyedül vagyok, mint a sárga
napraforgó szomorúsága,
s mint ki termett szomorúságra,
szólani szórt igét,
úgy szólom szét, marokra fogva,
fémes búzám — kit sziklafokra,
kit bölcsen termő talajokra —
talán a sors kivéd.

Mint ki termett szomorúságra,
egyedül vagyok, mint a sárga
napraforgó szomorúsága –
talán a sors kivéd.

Igéim — vérem szólva szórtam,
nem kérdeztek csak válaszoltam,
ügyetlen én (mindig ki voltam),
mint olyan, aki vét.

Egyedül vagyok, én, a napra
törő virág, mind magasabbra,
bánatom féloldalra csapva,
akár a sárga sziromsapka,
s ha majd e földi lét
kivet magából, hogy kiköpve —
kóricáljanak mindörökre
— mert visszatérés nincs a rögre —
hagyván halott igét.

Forrás: Index fórum: Kedvesch versek