Ha majd lehull az utolsó levél,
mely fogva tartott még egy kis nyarat:
nekünk mi marad?
Ha majd a dombot hómező takarja,
temető lesz a tölgy-erdők avarja,
s halottá némúl minden vadpatak?
A tél kacagva szórja a szelet,
vándormadár lesz minden boldogságunk,
és enyhülést többé hiába várunk,
mert jaj, akkor majd sírni sem lehet!
Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
amelyben hittünk még egy kis nyarat,
s a napsugár is messze költözött:
reménytelen, nagy hómezők fölött
nekünk mi marad?
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
