Szélnek eresztem a gondot,
hadd menjen világgá;
magamban azért imádkozom:
váljon otthontalanná…
Szélnek eresztem a könnyet,
túl soká lakott nálam,
majd meglátogathat örömömben,
de ez az én házam, s váram.
Szélnek eresztem a félelmet,
messzire kergetem,
legyen lelkem újra gyermek,
érzem: ez kell nekem.
Szélnek eresztem a bánatot,
ne terheljen tovább;
holnaptól – ígérem – elhiszem,
hogy igenis léteznek csodák…
Forrás: Szeretem a verseket
