Fácán ragyog a sötét földeken,
a szegények lecsavart lámpájának fénye
sugárzik a remegő nyakán.
Körbe a dombok torokhangú kékjén
széttárt farkát terítve lépeget a Nap,
a zománc mellű páva.
A gerleszín virágú lombok tollászkodnak.
Egylábon állva, szárny alá dugott fejjel,
már alszanak a jegenyék,
a borzolt tollú gólyák.
A láthatáron körben
a hegyek sóvár dallama lebeg.
Kiárad az este a parttalan világra,
mentőcsónakjában száll a képzelet.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
