Mint a beteg, ki néha visszagondol
egészségére, s könnyez és nem érti,
úgy gondolok én vissza rossz soromból
az ifjúságra, lankadt lelkű férfi.
Jaj, az enyém volt-e a régi hársfa,
amelyre a vidéki éj aláfolyt –
s én voltam-e a lánynak útitársa,
cigányhaján ki hordott lila fátyolt?
Csak színezem tovább a régi hársfát,
és életemnek régi-régi társát,
mint a beteg, ki forró és fanyar
lázába édes képeket kavar,
és álmodik, hogy jár a dombok alján,
előtte a kutyája s bot a karján.
Forrás: MEK
