Láttátok, mily gyengéd a rózsa,
e szép nap bájos gyermeke,
amikor szirmait kibontva
a Szerelmet másolja le?
Szemünk előtt zsendül csodássá,
olyan, mint Eudoxia,
tavasz múltán se vár halál rá –
sokáig kell virulnia.
De sajna, szél s orkán cibálja!
A tél e durva kölykei
fölöttünk zúgnak nemsokára –
víz, föld, lég őket rettegi.
S nincs már virág, meghalt a rózsa!
A szerelmek szép gyermeke
hervadt-fakultan hull a porba –
s minden boldog napunk vele.
Eudoxia! Jöjj, ne lény rest,
használd ki minden szép napod!
Megöregszünk – s szívünk nem érez
szerelmi lángot, csak fagyot.
(Baranyi Ferenc fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
