Futó sorból rontva kidőlten,
nem is vagyok talán már,
nem is lehetek az Időben.
Jóság rohamaim is fogytán
s úgy nézek messzeségbe,
mint vén juhász hajolva botján.
Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
hideg és fáradt nézés
s otthagyott, szegény ősi jussok.
Ki társam lenne, nekem nem kell
s vágyottam nem vágy társul
s aggulok éhes szerelemmel.
Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
becsületes válasz megy:
kár volna érted, hogyha bíznál.
Engem kinullázott az Élet,
én már dacból se adnék
bárkinek is meleg hűséget.
Csoda-percnek kellene jönni
s mert nem bízok csodákban:
csókollak, de el kell köszönni.
Forrás: Lélektől lélekig
