Ha majd fényt adni lesz újra lángom,
s tudok visszanézni megbocsájtón,
ha a fájdalom már csak emlék,
s leteszem múltunk minden terhét,
ha árulásod már fájni nem fog,
talán leszek derűs. Nem boldog,
de könnyeim mind elapadnak
s enyhet, vigaszt lelek magamnak.
Ha benned majd a múltat látom,
lehetsz egykor csupán barátom,
de könnyben, kínban gyötrődöm addig,
s lelkem sötét bánatba hanyatlik
magányba burkolózva, fájón,
fényre, melegre, reményre vágyón.
Forrás: Lélektől lélekig
