Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.
Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között
dalolt:
– Nyitni fog, – nyitni fog, – nyitni fog!…
Feje felett
azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
s hókristályos lett kalap és kabát:
a rikoltozva rebbenő madár
leverte rá a cifra bükk havát.
S amerre járt:
hegyek ontották rá a napsugárt
s hó-szikra kápráztatta – milliárd!…
Köd várta lent.
A ködbe visszament
s házába tért derült aszkétaként.
Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
– Sötét ember, honnan hozol ma fényt?
Forrás: Szeretem a verseket
