A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szállt el,
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.
Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz a múltból
A sors csupán ennyit hagyott…
Pedig a lányka könnyű csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső „Isten hozzád!”
A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró kis szíve;
Más csókolja kicsiny kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Forrás: Lélektől lélekig
