Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényében ázik
és búsul a néma táj.
Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon…
Egyhangúan cseng a csengő…
Bóbiskolok, álmodom.
És nótára gyújt a jámscsik.
Ó, hazai, szép dalok!…
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.
Tűz sehol se! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület;
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.
Megyünk… Nina, holnap, ó, már
holnap látlak, kedvesem:
ülünk majd a kandallónál,
szívünk csordult szerelem.
S ha az óra éjfelet ver
nagylustán, és a megúnt
vendégsereg lassan elmegy –
végre ketten maradunk!…
Visz a szán… Bókol a jámscsik
a bakon. Hallgat a táj.
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
