Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szívembe szíved,
de percenkint ujra elvesztelek:
csillagokig nyílok szét s hallgatózom
üldöződ, én, mégis, mint akit ólom
húz le, sírodba; magamba csukódom.
Forrás: Lélektől lélekig
