Még néha visszajár az emlék
és velem vagy olykor Kedvesem
csalóka álmaimban, s lennék
veled vágyón és szerelmesen…
Olyankor érzem a fájdalmat,
amit a véglegesség jelent…
elzárkózásodat, és a szánalmat,
amit adni tudnál szerelem helyett.
Vissza se nézz! Enyém az emlék.
Menj és élj! Szeretni úgyse tudsz!
A tiedhez hasonló elmék
pályáján úgyis csak visszajutsz…
Nem hozzám, -ne hidd, hogy ezt remélem-
csak pályád ismétli majd önmagát.
Érzések nélküli életedben
jön majd, ki helyettem visszavág.
Egyszer téged is elér –tudom-
a mindent elsöprő szerelem,
és akkor merenghetsz majd a múlton,
ha más játszik veled, mint te velem…
Forrás: Lélektől lélekig
