Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak:
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg.
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyganak.
S ha jő az ősz, a rózsahullató,
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható,
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd;
Tán elhervadni is gyönyör nekik.
Forrás: Magyarul Bábelben
