https://verskucko.com

Címke: magány

  • Rainer Maria Rilke: A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Tandori Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Madár csőrében virág

    Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
    Van-e madár, ki élhet, ha nem szeret?
    Ezen tűnődöm: szemhéjamon az este
    vergődik, mintha egy madár szárnya verne.

    Én akkor leltem magamra,
    mikor egyedül maradtam. Olyan egyszerű
    lett a fájdalom, mikor megértettem,
    hogy nem élhetek én sem egyedül.

    S most úgy szeretlek, ahogy madár nem szerethet:
    veled sem veszíthetem el magam.
    Nem hagyhatsz el, hát nem hagyhatlak el,
    hajnalt verő, sugár-szárnyú madaram.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Csak egy…

    Csak egy van, aki lelkemet megérti,
    Aki felfogja sóhajtásimat,
    Csak egy van, aki örökre a régi,
    Csak egy van, aki titkon megsirat;

    Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
    És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
    Csak egy van, aki imádkozik értem –
    És az is olyan nagyon messze van!

    1924. július 12.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Dsida Jenő – Ki érti?

    Szerettem volna adni,
    de nem volt: mit.

    Szerettem volna kapni,
    de nem volt: kitől.

    Szerettem volna enni,
    de üres volt a tányér.

    Szerettem volna menni,
    de nem volt: hová.

    Szerettem volna halni,
    de a Halál kitért.

    Szerettem volna élni,
    de nem volt: miért.

    1924. szeptember 10.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Keresztes Ágnes – Egyedül

    Lehet erős az ember
    és próbálkoztam is vele elégszer:
    a mondat másik fele lemaradt:
    rávít a kényszer.

    Elbírtam én, amit cipelni kellett,
    mert nem volt hol letenni.
    Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
    ó, csupa semmi!

    Mert a magány, az szégyellnivaló,
    csilingelve riaszt, akár a pestis.
    Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
    lélek is, test is.

    Néha boldog az ember egyedül,
    és néha kőkemény –
    de belül fojtott gyöngédség az asszony
    meg eszelős remény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor – A perc kevés

    Hiába oltottam beléd magam
    nem vagy enyém, csak voltál.
    S lehetsz még, akkor sem maradsz.
    Lázadó szavam nem téged vádol
    de minduntalan belőled ront rám
    a reménytelenség.

    Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
    A megtért tudatnak már bonthatatlan
    közeg vagy: köd, víz, mely
    amint kiléptem köréből, összezárul
    s nem maradtam nyomnak se benne
    kivetett egészen.

    Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
    hogy testem veled elvegyült anyag.
    Nem lelem magam szádban, se szemedben.
    Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
    Így nézlek én társtalan rettenetben.

    Mert társat lel a lélek és a lét
    s örök legyen a pőre test magánya?
    Tízmillió év konok szégyenét
    hát soha senki sem törli le
    két testet végleg egy áramkörbe zárva?

    Ezért alélás minden ölelés?
    Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
    A száj, az öl, a perc, a perc kevés
    a folytonosság kell már, az egész
    józanul is, és izzón és örökkön.

    És enélkül már el nem nyughatom.
    S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen
    én megteszem! Akard: s minden ízemben
    te lüktetsz, én meg benned folytatom
    harcom a halál pártütése ellen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Életfogytiglan

    Az ágy közös.
    A párna nem.

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Pilinszky János – Téli ég alatt

    Fejem fölé a csillagok
    jeges tüzet kavarnak,
    az irgalmatlan ég alatt
    hanyattdőlök a falnak.

    A szomorúság tétován
    kicsordul árva számon.
    Mivé is lett az anyatej?
    Beszennyezem kabátom.

    Akár a kő, olyan vagyok,
    mindegy mi jön, csak jöjjön.
    Oly engedelmes, jó leszek,
    végig esem a földön.

    Tovább nem ámítom magam,
    nincsen ki megsegítsen,
    nem vált meg semmi szenvedés,
    nem véd meg semmi isten.

    Ennél már semmi nem lehet
    se egyszerűbb, se szörnyebb:
    lassan megindulnak felém
    a bibliai szörnyek.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Robert Frost – Az éjnek ismerője

    Az éjnek ismerője voltam én,
    ki záporban megy el s hazaoson,
    ha kialudt a végső utcafény.

    Bámultam szomorú sikátoron.
    Éji bakter mellett mentem tovább
    sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

    Megálltam, némítva lépés zaját,
    mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
    a háztetők felett fülembe szállt,

    nem hívó, nem is búcsút üzenő;
    s messzebb, nem-földi magasság terén
    bolygó óra hirdette: az idő

    se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
    Az éjnek ismerője voltam én.

    Forrás: Weöres Sándor fordítása

  • Andrássy Réka – Ne várj rám

    Ne várj rám többé. Elfáradtam nagyon.
    A világ végén ülök egy rozoga padon
    és lábamat lóbálom a semmi felett.
    Ülök itt magamban kettőnk helyett.

    Az ember nem felejt könnyen.
    Mindig meglepődök, hogy van még könnyem.
    Fázik a talpam, égeti a semmi.
    Mégsincsen kedvem mozdulni, menni.

    Ringatózom, mint egy kisgyerek,
    mellettem a Magány szendereg.
    Hiányokat szuszog és hízik a fájó nincseken.
    Félek, hogy felébred és a semmibe lök hirtelen.

    Forrás: Szeretem a verseket